ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
   

  1. AZ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ CÉLJA

A BOGESZ 2006 Kft. (9081 Győrújbarát, Vállalkozók útja 25.) a továbbiakban, mint Adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát.

Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Jelen adatkezelési tájékoztató az alábbi domain-re és aldomain-jeire terjed ki:

                    – bogesz.hu

Adatkezelő adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a BOGESZ 2006 Kft. telephelyén: 9027 Győr, Fehérvári út 75.

Adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori módosítására. A változásokról az érintettek kellő időben tájékoztatásra kerülnek.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményhez kapcsolódóan, kérjük, írja meg és megválaszoljuk kérdését.

Adatkezelő elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Adatkezelő a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Adatkezelő az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

  1. AZ ADATKEZELŐ ADATAI

Amennyiben közvetlenül szeretné felvenni a kapcsolatot a vállalkozással, a honlap Kapcsolat oldalán megtalálja elérhetőségeinket! https://bogesz.hu/kapcsolat/

Név: BOGESZ 2006 Kft.
Székhely: 9081 Győrújbarát, Vállalkozók útja 25.
Adószám: 26649911-2-08
Cégjegyzékszám: 08 09 030706

Adatvédelmi és adatkezelési szabályzatunk és Adatkezelési tájékoztatónk elérhető:

Honlapunkon:
https://bogesz.hu/adatvedelmi-es-adatkezelesi-szabalyzat/
https://bogesz.hu/adatkezelesi-tajekoztato/ 

2.1 A tárhelyszolgáltatónk és weboldal üzemeltetőnk adatai

Webtárhely szolgáltató (weboldal):

KTS Online Kft
Adószám: 29152106-2-08.
Cégjegyzékszám: 08-09-032885
Győri Törvényszék Cégbírósága nyilvántartásában.
Statisztikai számjel: 29152106-6311-113-08.
Közösségi adószám: HU29152106.

SZERVERTEREM:  1132 Budapest, Victor Hugó utca 18-22.
E-MAIL info@kts.hu

2.2 ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ

Adatkezelő nem végez olyan tevékenységet, mely indokolttá tenné adatvédelmi tisztviselő kijelölését.

  1. A KEZELT SZEMÉLYES ADATOK KÖRE

3.1. TECHNIKAI ADATOK

Adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez a termék értékesítés, szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  • változatlansága igazolható (adatintegritás);
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.

Adatkezelő olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét; a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

3.2 COOKIE-K (SÜTIK)

3.2.1 A SÜTIK FELADATA

A sütik információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket; megkönnyítik a weboldal használatát; minőségi felhasználói élményt biztosítanak, továbbá részt vesznek néhány látogatói statisztikai információ gyűjtésében.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütik egy része nem tartalmaz az egyéni felhasználó azonosításra alkalmas, személyes információkat, egy részük tartalmaz egy titkos, véletlenszerűen generált számsort, melyet a felhasználó eszköze eltárol és a felhasználó azonosíthatóságát biztosítja.

3.2.2 FELTÉTLENÜL SZÜKSÉGES, MUNKAMENET (SESSION) COOKIE-K

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a bogesz.hu weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

3.2.3 A COOKIE KEZELÉS JOGALAPJA

A cookie kezelés jogalapja a weboldal látogatójának hozzájárulása, a vonatkozó Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján.

Amennyiben nem fogadja el a cookie-k használatát, akkor a 3.2.3. pontban felsorolt weboldalak bizonyos funkciói nem lesznek elérhetőek a weboldalak használata során, illetve előfordulhat, hogy bizonyos funkciók hibásan működnek.

A cookie-k törléséről bővebb információt a gyakoribb böngészők tekintetében az alábbi linkeken találhat:

4 ÁLTALÁNOS ADATKEZELÉSI IRÁNYELVEK, ADATKEZELÉS NEVE, FELHASZNÁLÁSA, JOGALAP ÉS MEGŐRZÉSI IDŐ

Adatkezelő tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják.

Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket. Felhívjuk Adatkezelő részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal: 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról (Infotv.);

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR); 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.); 2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.); 2013. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (Hpt.).

Az adatkezelő adattérképet készített, ennek alapján meghatározásra került a kezelt adatok köre, azok felhasználása, jogalapja és megőrzési ideje.

4.1 ONLINE Ajánlatkéréshez KAPCSOLÓDÓ ADATOK

A weboldalon keresztül lehetőség van ajánlatkérésre, az ajánlatkérés során elkért személyes adatok:

Név (kötelező mező)
Email cím (kötelező mező)
Telefonszám (kötelező mező)

Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: Az adatok az ajánlatadás során kerülnek felhasználásra.

Az adatkezelés jogalapja önkéntes hozzájárulás.
Megőrzési idő: üzleti kapcsolat időtartama, vagy törlési kérelem.

4.2 ONLINE ÜGYINTÉZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ ADATOK

A kapcsolatfelvétel során elkért személyes adatok:

Név (kötelező mező)
Email cím (kötelező mező)
Telefonszám (kötelező mező)
Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: Az adatok kapcsolatfelvétel és a megrendelés teljesítésére kerülnek felhasználásra.

Az adatkezelés jogalapja önkéntes hozzájárulás.
Megőrzési idő: üzleti kapcsolat időtartama, vagy törlési kérelem.

4.3 TELEFONOS ÜGYINTÉZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ ADATOK

A kapcsolatfelvétel során elkért személyes adatok:

Név (kötelező mező)
Telefonszám (kötelező mező)
A kezelt adatok tervezett felhasználása: Az adatok kapcsolatfelvétel és a megrendelés teljesítésére kerülnek felhasználásra.
Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: Az adatok kapcsolatfelvétel és a megrendelés teljesítésére kerülnek felhasználásra.

Az adatkezelés jogalapja önkéntes hozzájárulás.
Megőrzési idő: üzleti kapcsolat időtartama, vagy törlési kérelem.

4.4 ÜGYFÉL KAPCSOLATI ADATOK

Az ügyfelek cégvezetőinek és kapcsolattartóinak alábbi személyes adatait és elérhetőségeit tároljuk:

Név
Email cím
Telefonszám

Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: Az adatok kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás céljából kerülnek felhasználásra.

Az adatkezelés jogalapja jogos érdek.
Megőrzési idő: üzleti kapcsolat időtartama, vagy törlési kérelem.

4.5 VÁSÁRLÁS SORÁN MEGADANDÓ SZEMÉLYES ADATOK

Amennyiben a rendelést szeretne leadni, azt az ajanlat@bogesz.hu valamint az elokeszites@bogesz.hu e-mai címeken teheti meg. Az adatkezelés és az adatok megadása a szerződés teljesítéséhez nélkülözhetetlen.

Név
Email cím
Számlázási név
Számlázási cím
Telefonszám
Vásárlási információ (termék, időpont, szállítási cím stb.)

Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: szerződéses megbízás teljesítés.

Az adatkezelés jogalapja szerződéses megbízás.

Megőrzési idő: jogszabályi előírás alapján tárgyév + 5 év

4.6 SZÁMLÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADATOK

Adatkezelő ügyfeleivel a megrendelt termékekről, szolgáltatásokról szerződést köt, melynek során az alábbi adatokat tárolja:

Név
Email cím
Cím
Gyári szállítás esetén szállítási cím

Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: számlázás.

Az adatkezelés jogalapja: jogszabályi előírás.

Megőrzési idő: jogszabályi előírás alapján tárgyév + 5 év

4.7 GARANCIÁLIS ÜGYINTÉZÉS

Amennyiben garanciális ügyintézést kezdeményez, az adatkezelés és az adatok megadása az ügyintézéshez nélkülözhetetlen.

Név
Email cím
Telefonszám
Panasz

Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: garanciális ügyintézés.

Az adatkezelés jogalapja önkéntes hozzájárulás.

Megőrzési idő: fogyasztóvédelemről szóló törvény alapján tárgyév + 5 év

4.8 FOGYASZTÓVÉDELMI PANASZOK KEZELÉSE

Amennyiben fogyasztóvédelmi panaszt nyújt be, az adatkezelés és az adatok megadása az ügyintézéshez nélkülözhetetlen.

Név
Email cím
Telefonszám
Panasz

Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: fogyasztóvédelmi panasz ügyintézés.

Az adatkezelés jogalapja önkéntes hozzájárulás.

Megőrzési idő: fogyasztóvédelemről szóló törvény alapján tárgyév + 5 év

5 AZ ADATOK FIZIKAI TÁROLÁSI HELYE

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe:

  • egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben,
  • másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk. A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: az érintett bejelentkező számítógépének azon adatai, melyeket a bogesz.hu domain és aldomain-jei rendszerei a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít.

Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza.

Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag a bogesz.hu domain és aldomain-jei férnek hozzá.

6 ADATTOVÁBBÍTÁS, ADATFELDOGOZÁS, AZ ADATOKAT MEGISMERŐK KÖRE

Adatkezelő vállalkozási tevékenysége keretében az adatfeldolgozókat vesz igénybe.

Adatkezelőink köre elérhető és megtekinthető a telephelyünkön tárolt Adatvédelmi és adatkezelési szabályzatunkban, valamint kérésére tájékoztatjuk adatfeldolgozóinkról.

Külföldi országba vagy nemzetközi szervezethez adattovábbítás:  nem történik

7 ÉRINTETT JOGAI ÉS JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEI

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

7.1 TÁJÉKOZTATÁSHOZ VALÓ JOG

Adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

7.2 AZ ÉRINTETT HOZZÁFÉRÉSHEZ VALÓ JOGA

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  • az adatkezelés céljai;
  • az érintett személyes adatok kategóriái;
  • azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  • a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama;
  • a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga;
  • a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
  • az adatforrásokra vonatkozó információ;
  • az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

7.3 HELYESBÍTÉS JOGA

Az érintett kérheti Adatkezelő által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

7.4 TÖRLÉSHEZ VALÓ JOG

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat: személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; a személyes adatokat jogellenesen kezelték; a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

7.5 AZ ADATKEZELÉS KORLÁTOZÁSÁHOZ VALÓ JOG

Az érintett kérésére Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül: az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését; az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását; az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

7.6 ADATHORDOZÁSHOZ VALÓ JOG

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

7.7 TILTAKOZÁS JOGA

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

7.8 AUTOMATIZÁLT DÖNTÉSHOZATAL EGYEDI ÜGYEKBEN, BELEÉRTVE A PROFILALKOTÁST

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

7.9 VISSZAVONÁS JOGA

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

7.10 BÍRÓSÁGHOZ FORDULÁS JOGA

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. 8.11 Adatvédelmi hatósági eljárás Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. Telefon: 0613911400 Fax: 0613911410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap: https://www.naih.hu/

8 Az érintett tájékoztatása adatvédelmi incidens esetén

Ha adatvédelmi incidens történik, és ez valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, a Társaság indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az az adatvédelmi incidensről.

9 EGYÉB RENDELKEZÉSEK

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. Adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Érvényes 2018. május 25-től visszavonásig.

Bogesz 2006 Kft.